Google Általános Szerződési Feltételek

Hatályba lépés dátuma: 2020. március 31. | Archivált verziók | Letöltés PDF formátumban

Országspecifikus változat: Magyarország

Mire vonatkoznak ezek a feltételek?

Tudjuk, hogy csábító kihagyni a jelen Általános Szerződési Feltételeket, de fontos tisztázni, hogy Ön mit várhat el tőlünk a Google szolgáltatásainak használata során, illetve hogy mi mit várunk el Öntől.

Ezek az Általános Szerződési Feltételek tükrözik a Google üzleti működésének módját, a cégünkre vonatkozó jogszabályokat, valamint bizonyos egyéb gondolatokat, amelyekben mindig is hittünk. Ennek eredményeképp ezek az Általános Szerződési Feltételek segítik meghatározni a Google Önnel való kapcsolatát a szolgáltatásaink használatára vonatkozóan. A feltételek például a következő témaköröket tartalmazzák:

Fontos, hogy megértse a jelen szerződési feltételeket, mert szolgáltatásaink használatához Önnek el kell fogadnia őket.

A jelen feltételek mellett Adatvédelmi irányelveket is közzéteszünk. Jóllehet ezek az irányelvek nem képezik a jelen feltételek részét, arra biztatjuk, hogy olvassa el őket, hogy jobban megértse, hogyan frissítheti, kezelheti, exportálhatja és törölheti adatait.

Szolgáltató

Az Európai Gazdasági Térségben (EGT) és Svájcban a Google szolgáltatásait az alábbi vállalat nyújtja, amellyel Ön a szerződést is köti:

Google Ireland Limited
Írországban bejegyzett társaság, amely Írország jogszabályai szerint működik (nyilvántartási szám: 368047)

Gordon House, Barrow Street
Dublin 4
Írország

Korhatárok

Ha nem éred el a saját Google-fiók kezeléséhez szükséges korhatárt, szülői vagy törvényes gondviselői engedélyre van szükséged a Google-fiók használatához. Olvasd át ezeket az Általános Szerződési Feltételeket szülőddel vagy törvényes gondviselőddel.

Ha Ön szülő vagy törvényes gondviselő, és megengedi gyermekének a szolgáltatások használatát, akkor ezek a feltételek Önre vonatkoznak, és Ön a felelős a gyermeke által a szolgáltatásokban végzett tevékenységekért.

Egyes Google-szolgáltatásokra további korhatárok vonatkoznak a kapcsolódó szolgáltatásspecifikus további feltételeknek és irányelveknek megfelelően.

Az Ön kapcsolata a Google-lal

Ezek a feltételek segítenek az Ön és a Google közötti kapcsolat meghatározásában. Általánosan fogalmazva, engedélyt adunk Önnek szolgáltatásaink használatára, ha Ön elfogadja ezeket az Általános Szerződési Feltételeket, amelyek azt tükrözik, hogy hogyan működik a Google mint vállalkozás, és miből teszünk szert bevételekre. Amikor a „Google”, a „mi” és ezek ragozott formáit használjuk, a Google Ireland Limitedre és annak társult vállalkozásaira gondolunk.

Mit várhat el tőlünk?

Hasznos szolgáltatások széles palettájának biztosítása

A jelen feltételek hatálya alá tartozó szolgáltatások széles palettáját kínáljuk, amely tartalmazza a következőket:
  • alkalmazások és webhelyek (pl. Keresés és Térkép);
  • platformok (pl. Google Play);
  • integrált szolgáltatások (például a más cégek alkalmazásaiba vagy webhelyeibe beágyazott Térkép szolgáltatás);
  • eszközök (pl. Google Home).

Szolgáltatásainkat úgy terveztük, hogy együtt is használhatók legyenek, így könnyítve meg az egyik tevékenységről a másikra való áttérést. A Térkép például emlékeztetheti arra, hogy el kell indulnia a Google Naptárában megjelenő találkozóra.

A Google szolgáltatásainak javítása

Folyamatosan új technológiák és funkciók fejlesztésén dolgozunk, hogy javítani tudjuk szolgáltatásainkat. Például gépi tanulást használó mesterséges intelligenciába fektetünk be, hogy kiszűrhessük és blokkolhassuk a spameket és a rosszindulatú programokat, és olyan innovatív funkciókat kínálhassunk a felhasználóknak, mint a szimultán fordítás. A folyamatos fejlődés részeként olykor hozzáadunk, máskor eltávolítunk funkciókat és vezérlőket, növeljük vagy csökkentjük a szolgáltatásainkon belüli korlátokat, illetve új szolgáltatásokat kínálunk, vagy épp felfüggesztünk régieket.

Szigorú termékkutatási programot vezetünk, így egy-egy szolgáltatás módosítása vagy leállítása előtt gondosan mérlegeljük az Ön felhasználói érdekeit, az Ön észszerű elvárásait, valamint az Önre és másokra gyakorolt potenciális hatást. Csak alapos okokból módosítunk, illetve állítunk le szolgáltatásokat, például a teljesítmény vagy biztonság javítása, a jogszabályoknak való megfelelés, a törvénytelen tevékenységek vagy visszaélések megakadályozása vagy a technikai fejlődés tükrözése érdekében, illetve azért, mert egy funkció vagy egy teljes szolgáltatás már nem elég népszerű vagy nem gazdaságos.

Ha lényegi változtatásokat végzünk, amelyek negatív hatással vannak szolgáltatásaink használatára, vagy ha nem biztosítjuk tovább valamelyik szolgáltatást, észszerű időpontban előzetes értesítést küldünk Önnek, és lehetőséget adunk a tartalmainak a Google-fiókból való exportálására a Google Takeout használatával – kivéve sürgős helyzetekben, például visszaélés megakadályozása, jogi előírásokra való reagálás, illetve biztonsági és üzemeltetési problémák kezelése esetén.

Mi mit várunk Öntől?

A jelen feltételek és a szolgáltatásspecifikus további feltételek betartása

Az általunk a szolgáltatásaink használatára adott engedélyek addig érvényesek, amíg Ön megfelel

Különböző irányelveket, súgókat és egyéb forrásokat is rendelkezésére bocsátunk a gyakori kérdések megválaszolására, valamint a szolgáltatásaink használatával kapcsolatos elvárások meghatározására. A források közé tartozik az Irányelvközpont, a szerzői joggal foglalkozó súgó, a Biztonsági központ és az irányelveket tartalmazó webhelyünkről hozzáférhető egyéb oldalak.

Jóllehet engedélyezzük az Ön számára, hogy használja a szolgáltatásainkat, fenntartjuk a szolgáltatásokhoz fűződő valamennyi szellemi tulajdonjogot.

Mások tiszteletben tartása

Számos szolgáltatásunk lehetővé teszi, hogy kapcsolatba lépjen másokkal. Mindenki számára egy tiszteletteljes környezetet szeretnénk fenntartani, ami azt jelenti, hogy be kell tartania az alábbi alapvető magatartási szabályokat:
  • Tartsa be az alkalmazandó jogszabályokat, ideértve az exportellenőrzési előírásokat, a szankciókat és az emberkereskedelemre vonatkozó jogszabályokat.
  • Tartsa tiszteletben mások jogait, ideértve az adatvédelemmel kapcsolatos jogokat és a szellemi tulajdonjogokat is.
  • Ne bántalmazzon másokat, és ne ártson másoknak vagy magának (és ne fenyegetőzzön ezzel, illetve ne bátorítson másokat ilyesmire) – például mások félrevezetésével, becsapásával, rágalmazásával, terrorizálásával, zaklatásával vagy fenyegetésével.
  • Ne éljen vissza a szolgáltatásokkal, ne okozzon kárt bennük, ne zavarja vagy akadályozza őket.

A szolgáltatásspecifikus további feltételek és irányelvek további információkat tartalmaznak a megfelelő magatartásról, amelyet minden adott szolgáltatást igénybe vevő személynek követnie kell. Ha úgy gondolja, hogy mások nem tartják be ezeket a szabályokat, számos szolgáltatásunkban lehetősége van a visszaélés bejelentésére. Ha intézkedünk a bejelentett visszaéléssel kapcsolatban, tisztességes eljárást is biztosítunk az Intézkedés problémák esetén szakaszban leírtak szerint.

Engedély tartalmai felhasználására

Néhány szolgáltatásunkat arra terveztük, hogy feltölthesse, beküldhesse, tárolhassa, elküldhesse, fogadhassa vagy megoszthassa saját tartalmait. Semmilyen kötelezettség nem terheli, hogy bármilyen tartalmat biztosítson szolgáltatásaink számára, és szabadon megválaszthatja azokat a tartalmakat, amelyeket meg akar adni. Ha úgy dönt, hogy tartalmakat tölt fel vagy oszt meg, akkor győződjön meg arról, hogy rendelkezik a szükséges jogokkal, és hogy az adott tartalom jogszerű.

Licenc

Az Ön tartalmai az Önéi maradnak, ami azt jelenti, hogy Ön fenntartja az összes szellemi tulajdonjogot, amely a tartalmaira vonatkozik. Ön rendelkezik például szellemi tulajdonjogokkal az Ön által létrehozott kreatív tartalmakra (pl. az Ön által írt véleményekre) vonatkozóan. Az is jogában állhat, hogy megossza valaki másnak a kreatív tartalmait, ha az adott személy erre engedélyt adott Önnek.

Szükségünk van az engedélyére, ha az Ön szellemi tulajdonjogai korlátozzák az Ön tartalmainak általunk történő felhasználását. Ezt az engedélyt Ön ezen a licencen keresztül adja meg a Google-nak.

Mire terjed ki ez a licenc?

Ez a licenc akkor vonatkozik az Ön tartalmára, ha az adott tartalmat szellemi tulajdonjogok védik.

Mire nem terjed ki ez a licenc?

  • Ez a licenc nem érinti az Ön adatvédelemmel kapcsolatos jogait – csupán a szellemi tulajdonjogait.
  • Ez a licenc nem terjed ki a következő tartalomtípusokra:
    • Az Ön által megadott, nyilvánosan hozzáférhető tényszerű információkra, például egy helyi vállalkozás címének javításaira. Ehhez az információhoz nincs szükség licencre, mert közismert információnak számít, amelyet mindenki szabadon felhasználhat.
    • Az Ön által adott visszajelzésekre, például a szolgáltatásaink javítására vonatkozó javaslatokra. A visszajelzésekre az alábbi, Szolgáltatásokhoz kapcsolódó kommunikáció szakasz vonatkozik.

Hatály

Ez a licenc:
  • az egész világra kiterjed, ami azt jelenti, hogy a világon mindenhol érvényes;
  • nem kizárólagos, ami azt jelenti, hogy Ön másoknak engedélyezheti a saját tartalmai felhasználását;
  • jogdíjmentes, ami azt jelenti, hogy ez a licenc nem jár költségekkel.

Jogosultságok

Ez a licenc lehetővé teszi a Google számára a következőket:

  • Az Ön tartalmainak tárolása, többszörözése, terjesztése, megosztása és felhasználása – ilyen például a tartalmainak mentése a rendszereinkbe, amelyekhez aztán bárhonnan hozzáférhet.
  • Az Ön tartalmainak közzététele, nyilvános előadása vagy megjelenítése, amennyiben Ön láthatóvá tette őket mások számára.
  • Az Ön tartalmainak módosítása, például újraformázása vagy lefordítása.
  • Ezen jogok allicencbe adása:
    • más felhasználók számára, hogy a szolgáltatások a tervezettnek megfelelően működhessenek (például lehetővé teszi a fotóknak az Ön által kiválasztott személyekkel való megosztását);
    • azon alvállalkozóink számára, akik a jelen szerződési feltételekkel összhangban lévő szerződéseket írtak alá velünk, kizárólag az alábbi Cél szakaszban leírt célokra korlátozva.

Cél

Ez a licenc a következő célokra van korlátozva:

  • A szolgáltatások működtetése és fejlesztése, ami a szolgáltatások tervezett működésének lehetővé tételét és új funkciók létrehozását jelenti. Ebbe beletartozik az automatizált rendszerek és algoritmusok használata az Ön tartalmainak elemzésére:
    • spam, rosszindulatú programok és illegális tartalmak keresése céljából;
    • az adatokban rejlő minták felismerése, például annak megállapítása céljából, hogy mikor javasoljunk új albumot a Google Fotók szolgáltatásban, hogy a kapcsolódó fotói egy helyen legyenek;
    • szolgáltatásainknak az Ön számára való személyre szabásához, például ajánlások és személyre szabott keresési találatok, tartalmak és hirdetések biztosítása céljából (ez utóbbiakat a Hirdetésbeállítások alatt tudja módosítani vagy kikapcsolni).
    Ez az elemzés a tartalom elküldésekor, fogadásakor és tárolása során történik.
  • Az Ön által nyilvánosan megosztott tartalmak használata a szolgáltatások népszerűsítésére. Például valamelyik Google-alkalmazás népszerűsítéséhez idézhetjük az Ön által írt értékelést. Vagy a Google Play promotálásához képernyőképet jeleníthetünk meg az Ön által a Play Áruházban kínált alkalmazásról.
  • Új technológiák és szolgáltatások fejlesztése a Google számára, a jelen feltételekkel összhangban.

Időtartam

Ez a licenc mindaddig érvényes, amíg az Ön tartalmát szellemi tulajdonjogok védik.

Ha olyan tartalmat távolít el szolgáltatásainkból, amelyre ez a licenc vonatkozik, akkor rendszereinkben észszerű idő múlva többé nem lesz nyilvánosan hozzáférhető az adott tartalom. Két kivétel van:

  • Ha már megosztotta a tartalmat másokkal, mielőtt eltávolította volna. Például ha megosztott egy fotót egy ismerősével, aki ezután másolatot készített belőle, vagy újra megosztotta, akkor az a fotó továbbra is megjelenhet az ismerőse Google-fiókjában, még azután is, hogy Ön eltávolította a saját Google-fiókjából.
  • Ha tartalmait hozzáférhetővé teszi más vállalatok szolgáltatásain keresztül, előfordulhat, hogy a keresőmotorok (pl. a Google Keresés) továbbra is megtalálja és megjeleníti az Ön tartalmait a keresési találatok között.

A Google-szolgáltatások használata

Az Ön Google Fiókja

Ha eléri a korhatárt, igényei szerint létrehozhat Google-fiókot. Egyes szolgáltatások megkövetelik a Google-fiók használatát a működésükhöz – a Gmail használatához például szüksége van Google-fiókra, hogy legyen mit használnia e-mailjeinek küldéséhez és fogadásához.

Ön a felelős az Ön által a Google-fiókjában végzett tevékenységekért, amelybe beletartoznak a Google-fiók biztonságának megőrzéséért tett észszerű lépések is, és arra biztatjuk, hogy rendszeresen végezze el a Biztonsági ellenőrzést.

A Google szolgáltatásainak használata szervezet vagy vállalkozás nevében

Számos szervezet, köztük vállalkozások, nonprofit szervezetek és iskolák használják ki szolgáltatásaink előnyeit. Ahhoz, hogy szolgáltatásainkat szervezet nevében tudja használni:
  • Az adott szervezet meghatalmazott képviselőjének el kell fogadnia a jelen feltételeket.
  • Az Ön szervezetének rendszergazdája Google-fiókot rendelhet Önhöz. A rendszergazda kérheti Öntől további szabályok betartását is, és előfordulhat, hogy hozzáférhet az Ön Google-fiókjához, illetve letilthatja azt.
Ha az Ön székhelye az Európai Unióban van, akkor a jelen feltételek nem érintik az Önnek az EU platformok és vállalkozások viszonyára vonatkozó rendelete szerinti jogait, amelyekkel online közvetítő szolgáltatások üzleti felhasználójaként rendelkezik – beleértve például az olyan online platformokat, mint a Google Play.

Szolgáltatásokhoz kapcsolódó kommunikáció

Annak érdekében, hogy biztosítani tudjuk szolgáltatásainkat, időnként szolgáltatói közleményeket és egyéb információkat küldünk Önnek. A Google Adatvédelmi irányelveiben további információt találhat arról, hogyan kommunikálunk Önnel.

Ha úgy dönt, hogy visszajelzést ad nekünk, például javaslatokat tesz szolgáltatásaink fejlesztésére, akkor előfordulhat, hogy felhasználjuk a visszajelzését anélkül, hogy bármilyen kötelezettséget vállalnánk Ön felé.

A Google-szolgáltatásokban lévő tartalmak

Az Ön tartalmai

Bizonyos szolgáltatásaink lehetővé teszik, hogy Ön nyilvánosan hozzáférhetővé tegye a tartalmait – közzéteheti például az Ön által írt véleményt az adott termékről vagy étteremről, valamint feltöltheti az Ön által létrehozott blogbejegyzést.

Ha úgy gondolja, hogy valaki megsérti az Ön szellemi tulajdonjogait, akkor értesítést küldhet nekünk a jogsértésről, mi pedig megtesszük a megfelelő lépéseket. Például felfüggesztjük vagy megszüntetjük a szerzői jogok ismételt megsértőinek Google-fiókját a szerzői jogi súgóban leírtak szerint.

A Google tartalmai

Bizonyos szolgáltatásaink olyan tartalmakkal rendelkeznek, amelyek a Google-hoz tartoznak – ilyen például a Google Térképben látható vizuális illusztrációk nagy része. A Google tartalmai a jelen feltételekben és a vonatkozó szolgáltatásspecifikus további feltételekben engedélyezett módon használhatók, de fenntartjuk az összes szellemi tulajdonjogot, amely tartalmainkban található. Ne távolítsa el, tegye olvashatatlanná vagy módosítsa márkajelzéseinket, logóinkat és jogi közleményeinket. Ha márkajelzéseinket vagy logóinkat szeretné használni, lépjen a Google márkaengedélyeivel foglalkozó oldalra.

Egyéb tartalmak

Végül, néhány szolgáltatásunk olyan tartalmakhoz is hozzáférést biztosít az Ön számára, amelyek más emberekhez vagy szervezetekhez tartoznak – ilyen például egy üzlet tulajdonosának leírása a saját vállalkozásáról vagy egy újságcikk a Google Hírek szolgáltatásban. Ezeket a tartalmakat csak az adott személy vagy szervezet engedélyével, illetve a törvény által másképp megengedett módon használhatja fel. A más emberek vagy szervezetek tartalmaiban kifejezésre juttatott nézetek az ő saját nézeteik, és nem feltétlenül tükrözik a Google nézeteit.

Szoftverek a Google szolgáltatásai között

Egyes szolgáltatásaink letölthető szoftvert is tartalmaznak. A szoftver használatát a szolgáltatások részeként engedélyezzük.

Ez a licenc:
  • az egész világra kiterjed, ami azt jelenti, hogy a világon mindenhol érvényes;
  • nem kizárólagos, ami azt jelenti, hogy a szoftvert másoknak is licencelhetjük;
  • jogdíjmentes, ami azt jelenti, hogy ez a licenc nem jár költségekkel;
  • személyre szóló, ami azt jelenti, hogy nem terjed ki senki másra;
  • nem átruházható, ami azt jelenti, hogy nem adhatja át senki másnak a licencet.

Bizonyos szolgáltatásaink olyan szoftvert tartalmaznak, amelyet Önnek hozzáférhetővé tett, nyílt forráskódú licencek feltételei értelmében biztosítunk. A nyílt forráskódú licencek néha olyan rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek kifejezetten felülírják a jelen Általános Szerződési Feltételek bizonyos részeit, ezért mindenképp olvassa el ezeket a licenceket.

Tilos szolgáltatásaink vagy szoftvereink bármely részét lemásolni, módosítani, terjeszteni, értékesíteni vagy bérbe adni. Tilos továbbá a visszafejtés vagy bármely forráskódunk kinyerésének megkísérlése, kivéve, ha erre írásbeli engedélyt adtunk, vagy ha az alkalmazandó jog lehetővé teszi.

Ha egy adott szolgáltatás letölthető szoftvert tartalmaz, vagy letölthető szoftver szükséges hozzá, akkor ez a szoftver időnként automatikusan frissülhet az eszközén, amikor új verzió vagy funkció válik hozzáférhetővé. Egyes szolgáltatások lehetővé tehetik az automatikus frissítés beállításainak megadását.

Problémák és nézeteltérések esetén

A jogszabályok értelmében Önnek joga van (1) egy bizonyos szolgáltatásminőséghez, és (2) az esetlegesen fellépő problémák elhárítására szolgáló módszerekhez való hozzáféréshez. Ezek a feltételek nem korlátozzák vagy vonják meg az Ön ezen jogait. Ha Ön például fogyasztó, akkor továbbra is élvezheti az Ön országában a fogyasztók számára biztosított összes jogszabályba foglalt jogot.

Szavatosság

Szolgáltatásainkat elvárható szakértelemmel és gondossággal biztosítjuk. Ha nem felelünk meg az ezen szavatosságban leírt minőségi szintnek, tájékoztasson minket róla, és közösen megpróbáljuk megoldani a problémát.

Felelősségkorlátozások

Szolgáltatásainkkal kapcsolatban (beleértve a szolgáltatásokban lévő tartalmakat, a szolgáltatásaink adott funkcióit, megbízhatóságát, rendelkezésre állását és az Ön szükségleteinek teljesítésére való képességét) csak olyan kötelezettségeket vállalunk, amelyek (1) a Szavatosság szakaszban vannak leírva, (2) a szolgáltatásspecifikus további feltételekben találhatók, illetve (3) az alkalmazandó jogszabályok értelmében biztosítottak. Szolgáltatásainkkal kapcsolatban nem vállalunk további kötelezettségeket.

Felelősség

Az összes felhasználónak

Ezek a feltételek csak az alkalmazandó jogszabályok által engedélyezett mértékben korlátozzák felelősségünket. Pontosabban: ezek a feltételek nem korlátozzák a Google felelősségét halál vagy személyi sérülés, csalás, csalárd hamis állítás, súlyos gondatlanság vagy szándékos visszaélés esetén.

A jelen szakaszban (Problémák és nézeteltérések esetén) ismertetett jogokon és kötelezettségeken kívül a Google semmilyen veszteségért nem felelős, kivéve, ha azt a jelen feltételek vagy a szolgáltatásspecifikus további feltételek részünkről történő megsértése okozta.

Csak üzleti felhasználóknak és szervezeteknek

Ha Ön üzleti felhasználó vagy szervezet, akkor az alkalmazandó jogszabályok által megengedett mértékben:

  • Ön köteles a Google-t és igazgatóit, tisztviselőit, munkavállalóit és alvállalkozóit kártalanítani a szolgáltatások jogellenes használatából, illetve a jelen feltételek vagy a szolgáltatásspecifikus további feltételek megsértéséből eredő vagy azzal kapcsolatos, bármely harmadik fél által indított jogi eljárásért (ideértve a kormányzati hatóságok intézkedéseit is). Ez a kártalanítás kiterjed a követelésekből, veszteségekből, károkból, ítéletekből, bírságokból, perköltségekből és jogi költségekből eredő minden kötelezettségre és kiadásra.
  • A Google nem lesz felelős a következő kötelezettségekért:
    • profit, bevételek, üzleti lehetőségek, jó hírnév vagy várt megtakarítások elvesztése;
    • közvetett vagy következményes veszteség;
    • büntető jellegű kártérítés.
  • A Google-nak a jelen feltételekből eredő vagy velük kapcsolatos teljes felelőssége az alábbiak közül a nagyobbra korlátozódik: (1) 500 EUR vagy (2) azon díjak 125%-a, amelyeket Ön a vonatkozó szolgáltatások használatáért fizetett a feltételek megszegését megelőző 12 hónapban.

Ha Ön jogilag mentesül bizonyos felelősségek alól (pl. kártalanítás), akkor az érintett felelősségek nem vonatkoznak Önre ezen feltételek értelmében. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége például bizonyos mentességet élvez jogi kötelezettségek alól, és ezek a feltételek nem írják felül a vonatkozó mentességeket.

Intézkedés problémák esetén

Az alább leírt műveletek elvégzése előtt előre értesítjük – amennyiben az észszerűen lehetséges –, megindokoljuk a műveletet, és lehetőséget adunk arra, hogy Ön elhárítsa a problémát, kivéve ha észszerűen úgy gondoljuk, hogy ez:

  • kárt okozna vagy felelősséggel járna valamely felhasználó, harmadik fél vagy a Google számára;
  • sértené valamely jogszabályt vagy bűnüldöző hatóság rendelkezését;
  • akadályozna egy nyomozást;
  • károsítaná szolgáltatásaink működtetését, integritását vagy biztonságát.

Az Ön tartalmainak eltávolítása

Amennyiben észszerűen úgy gondoljuk, hogy az Ön bármely tartalma (1) sérti a jelen feltételeket, illetve a szolgáltatásspecifikus további feltételeket vagy irányelveket, (2) megsérti az alkalmazandó jogot, vagy (3) árthat felhasználóinknak, harmadik feleknek vagy a Google-nak, úgy fenntartjuk a jogot, hogy eltávolítsuk az adott tartalom egy részét vagy egészét az alkalmazandó joggal összhangban. Példák: gyermekpornográfia, emberkereskedelmet vagy zaklatást segítő tartalmak, valaki másnak a szellemi tulajdonjogait megsértő tartalmak.

A Google-szolgáltatásokhoz való hozzáférés felfüggesztése vagy megszüntetése

A Google fenntartja a jogot, hogy felfüggessze vagy megszüntesse a szolgáltatásokhoz való hozzáférését, illetve törölje a Google-fiókját, amennyiben az alábbiak bármelyike bekövetkezik:

  • Ön jelentősen vagy ismétlődően megszegi ezeket az Általános Szerződési Feltételeket, szolgáltatásspecifikus további feltételeket vagy irányelveket.
  • Kötelezettségünk van arra vonatkozóan, hogy megfeleljünk egy adott jogi előírásnak vagy bírósági végzésnek.
  • Észszerűen úgy gondoljuk, hogy az Ön magatartása kárt okoz vagy felelősséggel jár egy felhasználó, harmadik fél vagy a Google számára – például hackertámadás, adathalászat, zaklatás, spamelés, mások félrevezetése vagy nem Önt illető tartalom másolása révén.

Ha úgy gondolja, hogy Google-fiókja tévedésből lett felfüggesztve vagy megszüntetve, lehetősége van fellebbezést benyújtani.

Természetesen Ön mindig szabadon abbahagyhatja szolgáltatásaink használatát. Amennyiben valóban abbahagyja valamelyik szolgáltatás használatát, nagyra értékelnénk, ha elmondaná ennek okát, hogy tovább javíthassuk szolgáltatásainkat.

Az Ön adatainak kezelésére vonatkozó kérelmek

Adatai védelmének és biztonságának tiszteletben tartása képezi az alapját annak, ahogyan az adatközlési kérelmekre reagálunk. Amikor adatközlési kérelmek érkeznek be hozzánk, munkatársaink megvizsgálják, hogy a kérelmek eleget tesznek-e a jogi előírásoknak és a Google adatközlési irányelveinek is. A Google Ireland Limited az adatokhoz – ideértve a kommunikációt is – Írország törvényei és az Írországban alkalmazandó EU-jogszabályok szerint fér hozzá, illetve adhatja ki őket. A Google-hoz világszerte érkező adatközlési kérelmekről, illetve arról, hogy hogyan reagálunk ezekre a kérelmekre, az Átláthatósági jelentésünkben és az Adatvédelmi irányelveinkben talál további információt.

Vitarendezés, irányadó jog és bíróságok

A Google-lal való kapcsolatfelvétel módjairól a kapcsolatfelvételi oldalunkon tájékozódhat.

Ha az Ön lakóhelye az Európai Gazdasági Térségben (EGT) vagy Svájcban van, illetve Ön egy ottani székhellyel rendelkező szervezet, akkor a jelen feltételekre és a jelen feltételek és a szolgáltatásspecifikus további feltételek értelmében a Google-lal való kapcsolatára a lakóhelye vagy székhelye szerinti ország joga az irányadó, és jogviták indítására a helyi bíróságokon van lehetősége.

Ha Ön az EGT területén élő fogyasztó, vitarendezést is kezdeményezhet az online vásárlásokkal kapcsolatban az Európai Bizottság online vitarendezési platformjának segítségével, amit elfogadunk, ha a jogszabályok arra köteleznek minket.

Az Általános Szerződési Feltételekről

Törvény szerint vannak olyan jogai, amelyeket nem korlátozhatnak szerződések, így a jelen általános szerződési feltételek sem. A jelen szerződési feltételeknek semmi esetre sem célja e jogok korlátozása.

A jelen szerződési feltételek az Ön és a Google közötti kapcsolatot írják le. Nem keletkeztetnek semmilyen törvényes jogot más személyek vagy szervezetek számára, még akkor sem, ha mások is előnyben részesülnek a jelen feltételek szerint közöttünk fennálló kapcsolatból.

Könnyen érthetővé szeretnénk tenni ezeket a feltételeket, ezért a szolgáltatásainkból származó példákat használtunk. Előfordulhat azonban, hogy nem minden megnevezett szolgáltatás áll rendelkezésre az Ön országában.

Ha kiderül, hogy az adott szerződési feltétel nem érvényes vagy nem végrehajtható, az nem befolyásolja a többi szerződési feltétel érvényességét.

Amennyiben nem tartja be a jelen feltételeket vagy a szolgáltatásspecifikus további feltételeket, és mi nem tesszük meg azonnal az ezzel kapcsolatos intézkedéseket, az nem jelenti azt, hogy lemondanánk esetleges jogainkról, például az intézkedések jövőbeni megtételéről.

Frissíthetjük a jelen feltételeket és szolgáltatásspecifikus további feltételeket (1) azért, hogy azok tükrözzék a szolgáltatásunkban vagy üzletmenetünkben bekövetkező változásokat – például ha új szolgáltatásokat, funkciókat, technológiákat, árakat vagy előnyöket vezetünk be (vagy régieket távolítunk el), (2) jogi, szabályozási vagy biztonsági okokból, vagy (3) a visszaélések és károkozás megakadályozása érdekében.

Ha jelentősen módosítjuk a jelen szerződési feltételeket vagy a szolgáltatásspecifikus további feltételeket, észszerű előzetes értesítést küldünk Önnek, és lehetőséget adunk a módosítások áttekintésére, kivéve (1) ha új szolgáltatást vagy funkciót vezetünk be vagy (2) sürgős helyzetekben (ilyen például folyamatban lévő visszaélés megakadályozása és a jogi előírásokra való reagálás). Amennyiben nem fogadja el az új Általános Szerződési Feltételeket, távolítsa el tartalmait, és ne használja tovább a szolgáltatásokat. A hozzánk fűződő kapcsolatát bármikor lezárhatja Google-fiókjának megszüntetésével.

Definíciók

Az EU platformok és vállalkozások viszonyára vonatkozó rendelete

Az online közvetítő szolgáltatások üzleti felhasználói tekintetében alkalmazandó tisztességes és átlátható feltételek előmozdításáról szóló (EU) 2019/1150. számú rendelet.

az Ön tartalmai

Az Ön által a szolgáltatásaink használatával írt, feltöltött, beküldött, tárolt, küldött, fogadott, vagy a Google-lal megosztott dolgok, mint például:

  • Az Ön által létrehozott Google-dokumentumok, -táblázatok és -diák.
  • A Blogger szolgáltatáson keresztül feltöltött blogbejegyzések.
  • A Térkép szolgáltatásban beküldött véleményei.
  • Az Ön által a Drive-on tárolt videók.
  • A Gmail szolgáltatásban küldött és fogadott e-mailjei.
  • A Fotók szolgáltatáson keresztül az ismerőseivel megosztott képek.
  • A Google-lal megosztott útitervek.

felelősség

Bármilyen típusú jogi követelésből eredő veszteségek, függetlenül attól, hogy a követelés szerződésen, károkozáson (ideértve a gondatlanságot is) vagy más okon alapul, és függetlenül attól, hogy a veszteségekre észszerűen lehetett-e számítani, illetve előre láthatók voltak-e.

felelősségkorlátozás

Nyilatkozat, amely korlátozza valakinek a jogi felelősségét.

fogyasztó

Bármely magánszemély, aki a Google szolgáltatásait olyan személyes, nem kereskedelmi célokra használja, amely kívül esik szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén. Ebbe beletartoznak az EU fogyasztói jogokról szóló irányelve 2.1. cikkében meghatározott „fogyasztók” is. (Lásd az üzleti felhasználó fogalmát)

kártalanítás vagy kártérítés

Bármely magánszemély vagy szervezet arra vonatkozó szerződéses kötelezettsége, hogy megtérítse egy másik magánszemély vagy szervezet által bármely jogi eljárás, például per kapcsán elszenvedett veszteségeket.

országspecifikus változat

Ha rendelkezik Google-fiókkal, fiókját egy adott országhoz (vagy területhez) társítjuk, hogy meg tudjuk állapítani, hogy:

  • a Google melyik társult vállalkozása biztosítja Önnek a szolgáltatásokat, illetve dolgozza fel a szolgáltatások Ön általi használata során megadott adatokat;
  • a feltételek melyik verziója szabályozza a köztünk fennálló kapcsolatot.

Amikor nincs bejelentkezve, az országspecifikus változatot azon hely alapján határozzuk meg, ahol Ön a Google szolgáltatásait használja. Ha van fiókja, a bejelentkezés után a jelen feltételek megtekintésével ellenőrizheti a fiókhoz társított országot.

szavatosság

Biztosíték arra, hogy a termék vagy szolgáltatás megfelel egy bizonyos minőségnek.

szellemi tulajdonjogok

Az alkotó elme szüleményeihez, így például a találmányokhoz (szabadalmi jogok), irodalmi és művészeti alkotásokhoz (szerzői jog), formatervezési mintákhoz (mintaoltalmi jogok) és a kereskedelemben használt szimbólumokhoz, nevekhez és képekhez (védjegyek) fűződő jogok. A szellemi tulajdonjog illetheti Önt, egy másik személyt vagy egy szervezetet.

szervezet

Jogi személy (például vállalat, nonprofit szervezet vagy iskola), nem pedig magánszemély.

Jogszabályba foglalt jog, amely lehetővé teszi az eredeti mű (pl. blogbejegyzés, fotó vagy videó) létrehozójának az arról való döntéshozatalt, hogy az adott eredeti művet használhatják-e mások, és ha igen, hogyan.

szolgáltatások

A jelen feltételek hatálya alá tartozó Google-szolgáltatások a(z) https://policies.google.com/terms/service-specific webhelyen felsorolt termékeket és szolgáltatásokat jelentik, ideértve az alábbiakat:

  • a Google alkalmazásai és webhelyei (például a Keresés és a Térkép);
  • platformok (pl. Google Play);
  • integrált szolgáltatások (például a más cégek alkalmazásaiba vagy webhelyeibe beágyazott Térkép szolgáltatás);
  • eszközök (például Google Home).

társult vállalkozás

A Google vállalatcsoportjába tartozó entitás, amely csoport a Google LLC-t és annak leányvállalatait jelenti, beleértve a következő vállalatokat, amelyek fogyasztói szolgáltatásokat biztosítanak az Európai Unióban: Google Ireland Limited, Google Commerce Ltd és Google Dialer Inc.

üzleti felhasználó

Bármely magánszemély vagy jogi személy, aki vagy amely nem fogyasztó (lásd a fogyasztó fogalmát).

védjegy

Olyan, a kereskedelemben használt szimbólumok, nevek és képek, amelyek képesek megkülönböztetni egy adott személy vagy szervezet termékeit és szolgáltatásait egy másikéitól.

Google-alkalmazások
Főmenü